Hová tűnt az a derű? Mikor kopott ki a mindennapokból? Talán a számlák, a határidők, a kimerültség temette maga alá.

Karácsony és szilveszter között, egy héttel az év vége előtt Márk komoly arccal állt meg előtte.

– Anya… ti el fogtok válni?

Emese szinte megdermedt.

– Honnan jut ez eszedbe?
– Leventéék az osztályból elváltak. Náluk is mindig veszekedés volt, aztán az apukája elköltözött.

A nő torkát elszorította valami. Mit mondhatna, amikor ő maga sem lát tisztán?

– Kincsem – húzta magához a fiát –, most csak nehéz időszakot élünk. A felnőttek néha nem értik meg egymást azonnal.

De belül már nem volt olyan biztos ebben, mint ahogy hangzott. Lehet, hogy Márk csupán kimondta azt, amit ő maga sem mert végiggondolni?

A város közben ünnepi lázban égett. Emese és Márk girlandokat aggattak a falra, színes díszekkel ékesítették a fát. Benedek úgy tett, mintha mindez nem is hozzá tartozna.

– Apa, segíts feltenni a csillagot a tetejére! Nem érem el!
– Mindjárt, fiam. Fontos hívásom van.

A „mindjárt” végül elmaradt, és a csalódás ismét ott ült a fiú arcán.

Emese esténként listákat írt: vendégek nevei, hozzávalók, tennivalók. Hagyomány volt náluk, hogy az újévet barátokkal köszöntik – még a házasságuk első évében alakult ki ez a szokás.

Lilla három nappal szilveszter előtt telefonált.

– Emese, biztos, hogy jó ötlet most megtartani az összejövetelt? Nem túl feszült köztetek a helyzet?
– Minden a megszokott rendben lesz – felelte határozottabban, mint ahogy érezte. – Márknak szüksége van rá.
– És neked?
– Nekem arra van szükségem, hogy legalább úgy tegyek, mintha minden rendben volna.

A barátnő hallgatott. Ismerte őt annyira, hogy tudja: ha Emese valamit eldöntött, nem lehet eltéríteni.

Elérkezett december harmincegyedike. Emese már kora reggel talpon volt: salátákat készített, süteményt sütött, terített. Benedek elment otthonról, mondván, még akad dolga, de estére visszaér.

– Anya, segíthetek valamiben? – sündörgött körülötte Márk.
– Persze. Szeleteld fel kérlek az uborkát ehhez a salátához.

Ketten igyekeztek ünnepi hangulatot teremteni: szerpentint tekertek a csillárra, mécseseket állítottak az asztalra, az ajándékokat gondosan a fa alá rendezték.

Hat órára minden elkészült. Emese a tükörbe nézett. A tekintete fáradt volt, az arca sápadt. Erőt vett magán, hogy eltüntesse a kimerültség jeleit. A szekrényből elővette a sötétkék, elegáns ruhát, amelyet még egy hónapja vásárolt – abban a reményben, hogy Benedek észreveszi majd. A férfi akkor sem tett megjegyzést rá.

Az első csengőszóval megérkezett Lilla a családjával, majd sorra befutottak a többiek is. A lakás lassan megtelt élettel, hangokkal és mozgolódással, és Emese mély levegőt vett, mielőtt végleg magára öltötte volna a gondtalan háziasszony szerepét.

A lakás zsibongott a beszélgetésektől, nevetéstől, jókívánságoktól. A levegőben fahéj és sült hús illata keveredett a gyerekek izgatott zsivajával.

Benedek szinte az utolsó pillanatban esett be. Szó nélkül átsétált a hálóba átöltözni, és egyetlen pillantásra sem méltatta Emesét.