El kellett készítenie a következő osztályfőnöki óra anyagát, ki kellett mosnia és kivasalnia a felgyülemlett ruhákat, rendbe tenni a konyhát, elrakni a befőtteket, egyeztetni a közüzemi számlákat – ebben a hónapban valami nem stimmelt a csekkekkel –, szerelőt hívni a napok óta csöpögő csap miatt. És még számtalan apró-cseprő teendő, amelyek nem tűrtek halasztást. Ildikónak ezer, sőt millió oka volt arra, hogy a saját vágyait későbbre tolja.

Márk sokáig fel sem tette magának a kérdést, vajon mennyire nehéz lehetett ez az élet az anyja számára. Kívülről mindez természetesnek tűnt. Hiszen az anyák folyton tesznek-vesznek. Sőt, nemcsak ők: férfiak és nők egyaránt dolgoznak megállás nélkül, gyermeket nevelnek, és sokan még a háztartást is viszik emellett. Csak később döbbent rá, hogy mennyire tévedett.

Nóra egészen más volt – akárcsak az ő édesanyja. Ők sosem értek a feladataik végére, és állandóan időhiányra panaszkodtak. Márk ezt nehezen értette, mert szerinte lett volna szabadidejük bőven. Igaz, gyakran nem a legcélszerűbben használták fel. Ahelyett, hogy otthon tettek volna rendet, inkább sétálni mentek a parkba, koncertekre jártak, színházi előadásokat néztek, és más programokat szerveztek maguknak – és éppen ez a különbség kezdte igazán foglalkoztatni Márkot.

…színházi előadásokra ültek be, és számtalan más programot is kitaláltak maguknak.

Márk is járt kirándulni az édesanyjával, de ezek az alkalmak ritkán adódtak, és többnyire valamelyik ünnephez kötődtek. Szó sem lehetett arról, hogy csak úgy kihagyjon egy tanítási napot, vagy engedélyt kérjen a munkából egy spontán program kedvéért. Nóra ezzel szemben képes volt egyik napról a másikra átírni a naptárát, ha megtudta, hogy a kedvenc énekese koncertet ad a városban. Mégsem lehetett felelőtlennek nevezni. A munkáját komolyan vette, és amíg az összes rábízott feladatot el nem végezte, eszébe sem jutott korábban távozni az irodából – akkor sem, ha a kollégái pontosan hétkor már az ajtóban tolongtak. Előfordult, hogy estig bent maradt, vagy a szabadnapján ment be segíteni, ha a vezetőség számított rá. Cserébe viszont elvárta, hogy az ő magánéletét is tiszteletben tartsák. Ezt ő kölcsönös megbecsülésnek hívta. Szerinte ez az egyik alappillére a világnak. A második a jóság, az első pedig a szeretet.

Márkot nem bosszantotta a felesége szemlélete. Épp ellenkezőleg: irigyelte azt a könnyedséget, amellyel Nóra élte a mindennapjait. Egy alkalommal azon kapta magát, hogy megrendítő felismerés hasít belé: olyan életet, amilyet az anyja élt, senkinek sem kívánna. Igaz, az édesanyja helytállt a munkahelyén, rendben tartotta a lakást, nevelte őt, tanított – de vajon megérte mindez? Saját magára sosem maradt ideje.

– Nem bánom – felelte Nóra, amikor szóba került a dolog. – Fizessünk be neki egy utazást. De szerinted elmenne egyedül? Vagy visszautasítaná a pénzt, esetleg ránk költené?

– Nem pénzt adunk – rázta meg a fejét Márk. – Konkrét utat veszünk neki. Anyu nem szereti, ha kárba vész a becsületes munkával megkeresett forint. Így biztosan elindul.