Balázs arca elkomorult.
– Ne légy szemtelen – mondta szigorúbban. – Így is én állom a tandíjadat, ami évente egy kisebb vagyon. Nem fér bele még egy autó is.

Egy pillanatra elhallgatott, majd csendesebben folytatta:
– Ráadásul korai lenne még neked vezetni. A forgalomban könnyen pánikba esnél, és abból komoly baj lehet. Erről a témáról nem akarok többet hallani.

Valójában Balázs szinte teljes egészében magára vállalta a húga támogatását. Zsebpénzt adott neki, ruhákat vett, fizette a telefonszámláját is. Minden erejével azon volt, hogy levegye a terhet a szüleik válláról.

Amikor Lilla másodéves lett, édesapjuk, Zoltán, súlyosan megbetegedett. A szív- és érrendszeri problémái miatt kénytelen volt felmondani, így a család bevétele hirtelen megcsappant. Erzsébet egyedül maradt a kiadásokkal, és hamar kiderült, hogy nem tudja tovább törleszteni a korábban felvett autóhitelt.

Végül a fiához fordult segítségért.
– Balázs, mondd meg, mit tegyek? – kérdezte kétségbeesetten. – A kiadásaink többek, mint a bevételünk. Amíg apád dolgozott, valahogy boldogultunk.

Keserűen legyintett.
– Most itthon ül, és még részmunkaidős állást sem hajlandó vállalni. Ajánlottam neki egy raktárosi munkát, de hallani sem akart róla. Össze is vesztem vele emiatt. Ebben a hónapban nem fizettem be a hitelt, a bank pedig naponta hívogat, tizenhétezer forintot követelnek.

Balázs gondolkodás nélkül válaszolt:
– Anya, ezentúl én utalom a törlesztőt. Az adósság csak még nagyobb bajt szülne. Ne aggódj, megoldjuk.

Erzsébet szemében megkönnyebbülés csillant.
– Nem is tudom, mihez kezdenénk nélküled, fiam. Szó szerint megmentettél minket. Már azon gondolkodtam, hogy éjszakai műszakot vállalok valahol, de így legalább nyugodtan alhatok.

Balázs egy teljes éven át fizette a hitelt a szülei helyett. Különösebb nehézséget ez akkor még nem jelentett számára, mert egy jó barátja lakásában élt, aki külföldre ment dolgozni.

Elutazásakor a barát figyelmeztette:
– Legalább öt évre tervezek kint maradni. Olyan lehetőségek vannak, amilyenekről itthon csak álmodhat az ember. Nyugodtan lakj a lakásban, senki sem fog kitenni. Csak arra kérlek, a rezsit mindig időben rendezd, ne halmozz fel tartozást.

Balázs úgy számolt, hogy még legalább két évig biztosan maradhat ott, és eszébe sem jutott, hogy ez a biztosnak hitt helyzet hamarosan megváltozhat.

Azt hitte, még legalább két évig nyugodtan maradhat a lakásban, ám az élet másként alakult.

Három hónappal korábban a barátja telefonon kereste.

– Balázs, lenne egy kis változás… ki kellene költöznöd.

– Tessék? Miért? – kérdezte megdöbbenve.

– Hazaköltözöm. Nem egyedül jövök, hanem a feleségemmel. Ha magam lennék, maradhatnál, de így érted… fiatal házasok vagyunk, szeretnénk külön élni.

Balázs megköszönte az eddigi lehetőséget, és szó nélkül összepakolt. Meglepően gyorsan talált új albérletet. A tulajdonossal minden feltételt megbeszéltek, egyetlen furcsaság akadt: a férfi nem akart bérleti szerződést kötni.

– Ugyan, minek az a papír? – legyintett. – Nem tervezem eladni a lakást, nem foglak zaklatni sem. Fizess ki három hónapot előre, és költözhetsz is.