Próbáltam észérvekkel hatni rá.

– Kinga, sokszor az együttélés hozza meg az érzelmeket is. Egy tehetős család fia biztos hátteret jelent. Nem kellene azon aggódnod, miből tartod el a gyerekeidet.

Ő csak nevetett.

– A pénz ma van, holnap nincs. Szerelem nélkül nem megy. Levente számomra üres ember, mindent az apjának köszönhet. Benedek viszont önerőből fog boldogulni. Ebben biztos vagyok. Anyu is azt mondta, nagy lehetőségek állnak előtte.

Nem sokkal később összeházasodtak. Szerény, diákokhoz illő esküvő volt, de Kinga sugárzott az örömtől. Akkor irigyeltem is kicsit: következetes maradt, a szívére hallgatott. Csakhogy az évek teltek, és az egykor ígéretes fiatalember nem találta a helyét. Benedek egyik munkahelyről a másikra sodródott, magas fizetésről álmodott, de az ambíciói rendre megelőzték a valós lehetőségeit.

Meg volt győződve róla, hogy a munkaadóknak sorban kellene állniuk érte. A valóság azonban kijózanítóbb volt. Mostanra Kinga belátta: talán hiba volt elutasítani Leventét. Néha eljátszik a gondolattal, mi lett volna, ha akkor másképp dönt.

Én viszont nem akartam választani szerelem és anyagi biztonság között. Hittem abban, hogy létezik férfi, aki mindkettőt képes megadni. Nem akartam érdekházasságot, de romantikus önfeláldozást sem.

Volt előttem egy minta: a szüleim kapcsolata. Alig fejezték be a középiskolát, már összeházasodtak, és apám egész életében rajongásig szerette anyámat, ő pedig ugyanazzal az odaadással fordult felé. Gyerekkoromban gyakran figyeltem őket, és biztos voltam benne, hogy egyszer én is ilyen társat találok magam mellé.

Gyerekként órákig tudtam nézni őket. Anyu elkezdett egy mondatot, apu pedig befejezte. Ha apu kinyújtotta a kezét a szemüvegéért, anyu már adta is, amikor idős korukban erre rászorult. Csodálattal figyeltem ezt az összhangot, és arról ábrándoztam, hogy egyszer majd az én életemben is ilyen természetes és mély szeretet lesz jelen.

— A legfontosabb, amit egy nő a gyerekeiért tehet, Eszterkém, hogy olyan férfit választ, aki a tenyerén hordozza — mondogatta anyu. — Ha téged megbecsül, a közös gyerekeiteket is ugyanígy fogja.

Ez a mondata belém égett. Útravaló lett számomra. És nem sokkal később az élet összehozott Márkkal. Jó anyagi körülmények között élt, udvarias volt, figyelmes, és tagadhatatlanul vonzó.

Teljesen véletlenül találkoztunk. Emese már hetek óta győzködött, hogy menjek el vele egy feltörekvő festő kiállítására, de akkoriban percre pontos napirend szerint éltem, és egyszerűen nem tudtam bepréselni a programjaim közé egy esti kulturális kiruccanást. Végül mégis felszabadítottam három órát az egyik estémről, Emese viszont épp akkor dőlt ágynak egy makacs megfázással. Úgy döntöttem, nem hagyom kárba veszni az estét, és egyedül indultam el.

A tárlat lenyűgöző volt. Monumentális vásznak sorakoztak a falakon, mindegyiken aprólékosan kidolgozott, zord északi táj. A vörös áfonyaszemek úgy csillogtak a festményeken, mintha harmat fedné őket; szinte háromdimenziósnak tűntek, kedvem lett volna megérinteni, letépni a vékony szárakról, és megízlelni őket. Hallani véltem a tenger morajlását, láttam magam előtt a ringatózó csónakokat és a vijjogó madarakat.