— Anya, nyugodj meg. Réka, kérlek, ne ordibáljunk.

— Ne ordibáljunk? — fordult felé Réka. — Ti el akarjátok venni tőlem az otthonomat, és én hallgassak?

— Senki nem akar elvenni semmit, csak átosztani. Nem mindegy? — próbálkozott Tamás.

— Nekem nem mindegy! Nem akarom elveszíteni az otthonomat! — tört ki Rékából.

— Miért elveszteni? Lesz egy másik lakásod — próbálta megnyugtatni Tamás.

— Nem kell másik! Itt akarok maradni! — kiáltotta Réka.

Margit néni a fejét fogta.

— Úristen, mennyire csökönyös vagy! Nem gondolsz senkire, csak magadra!

— Magamra gondolok, mert rajtam kívül senki sem teszi! — válaszolta Réka.

A veszekedés egyre jobban elmérgesedett. Margit néni a hálátlanságról és az önzésről szónokolt, Tamás közben megpróbálta lecsillapítani a kedélyeket és meggyőzni Rékát, hogy minden békésen rendezhető. Réka a nappali közepén állt, és pontosan tudta: nincs meghátrálás.

— Ez a lakás az enyém. A szüleim keményen megdolgoztak érte, és nekem hagyták. Nem adom oda senkinek — jelentette ki határozottan.