— Nálatok rengeteg a hely. Három szoba, ketten vagytok. Tulajdonképpen fölösleges tér — vetette fel könnyedén.

— Fölösleges? — vonta össze a szemöldökét Réka. — Pontosan mire céloz?

— Arra gondoltam, hogy a lakást ketté lehetne választani két kisebb egységre. Egy a tiétek, egy Zsófiéké. Mindenki jól járna. Nézd, itt vannak a számítások és az alaprajz — mondta, és dokumentumokat tolt elő.

A javaslat olyan magától értetődően hangzott, mintha csak egy hétvégi programot ajánlana. Réka döbbenten hallgatta. Kettéosztani a lakását? Az ő örökségét?

— Ezt most tényleg komolyan mondja? — reszketett a hangja.

— Természetesen komolyan. Zsófinak valóban szüksége van egy saját lakásra. Nektek is maradna rész, és ha esetleg marad egy kis pénz, én is elmehetnék Hévízre egy kezelésre, mert nagyon kellene már — válaszolta Margit néni magabiztosan.

Úgy beszélt, mintha nem is más tulajdonáról volna szó, hanem valami közös családi vagyonról. Réka érezte, hogy megfeszül benne minden.

— Margit néni, ez az én lakásom — szólalt meg lassan, nyomatékkal.

— Tudom, tudom, a tiéd. De Tamással egy család vagytok, ami az egyik félé, az a másiké is — felelte az anyós.

— Nem, ez nem így működik. A lakás a szüleimtől maradt rám, még a házasság előtt. Ez kizárólag az én tulajdonom — magyarázta Réka.

— Ugyan, mit számít, mikor kaptad? Együtt éltek, segíteni kell a családtagoknak — legyintett Margit néni.

Réka a férjére pillantott. Tamás hallgatott, a tekintetét a padlóra szegezte. Az arca feszült volt, az ajka összeszorult.

— Tamás, te nem mondasz semmit? — kérdezte Réka.

A férfi felnézett, az anyjára, majd a feleségére nézett.

— Igazából nem is olyan rossz gondolat — szólalt meg halkan.

Réka szíve megállt egy pillanatra; nem hitt a fülének.

— Ezt nem gondolod komolyan? — tört ki belőle a döbbenet.

— De igen, komolyan mondom. Zsófinak tényleg kellene a segítség. A lakást szét lehetne választani, kisebb helyen is megélnénk, és a húgom is megoldódna — mondta Tamás.

— Kisebb lakásban? — Réka hangja remegett. — Te egyáltalán felfogod, mit javasolsz?

— Felfogom. Nem akkora tragédia. Meg lehet oldani — próbálta bagatellizálni a férfi.

— Megoldani? — emelte fel a hangját Réka. — Ez az én lakásom, Tamás! A szüleim hagyták rám! Ebben a lakásban nőttem fel!

— Réka, ne kiabálj. Beszéljük meg nyugodtan — csillapította Tamás.

— Mit beszéljünk? Azt akarod, hogy feláldozzam a lakásomat a húgod kedvéért? — szállt szembe Réka.

— Nem feláldozni, hanem szétosztani. Neked is jutna belőle — erőlködött Tamás.

— De nem EZ jutna nekem! Nem EZ! — fakadt ki Réka.

Margit néni közbeszólt:

— Ne ess kétségbe, Rékácska. Egy ésszerű javaslatot tettünk. Te is kapsz lakást, Zsófi is kap lakást. Mindenki nyer vele.

— Nem, nem mindenki! Én elveszíteném az otthonomat! — kiáltotta Réka.

— Ez csak négy fal — legyintett az anyós. — A lényeg a család. A család összetartozik.

Réka egyre dühösebb lett. Az arca kipirult, az öklei összeszorultak.

— Semmit sem fogok szétosztani! Ez a lakás az enyém — és punktum! — mondta keményen, egyenesen a férje szemébe nézve.