— Mi történt? — kérdezte Réka.

— Zsófiéknak nagy gondjaik vannak a lakhatással — kezdte Margit néni. — Az albérlet rengeteg pénzt visz el, a fizetésük javát arra költik. Saját lakást venni nem tudnak.

— Ez az ő dolguk — reagált óvatosan Réka. — Felnőtt emberek.

— Persze, felnőttek. De család vagyunk, tartozunk egymásnak segítséggel — felelte az anyós.

A „segítség” szó másként csengett, mint ahogy egy család szájából szokott.

— És ezt pontosan hogyan képzelik? — kérdezte Réka.

Margit néni előbb a fiára, aztán Rékára pillantott, és elmosolyodott.

— Nálatok rengeteg a hely. Három szoba, ketten vagytok. Tulajdonképpen fölösleges tér — vetette fel könnyedén.

— Fölösleges? — vonta össze a szemöldökét Réka. — Pontosan mire céloz?

— Arra gondoltam, hogy a lakást ketté lehetne választani két kisebb egységre. Egy a tiétek, egy Zsófiéké. Mindenki jól járna. Nézd, itt vannak a számítások és az alaprajz — mondta, és dokumentumokat tolt elő.

A javaslat olyan magától értetődően hangzott, mintha csak egy hétvégi programot ajánlana. Réka döbbenten hallgatta. Kettéosztani a lakását? Az ő örökségét?