— Ezt most tényleg komolyan mondja? — reszketett a hangja.

— Természetesen komolyan. Zsófinak valóban szüksége van egy saját lakásra. Nektek is maradna rész, és ha esetleg marad egy kis pénz, én is elmehetnék Hévízre egy kezelésre, mert nagyon kellene már — válaszolta Margit néni magabiztosan.

Úgy beszélt, mintha nem is más tulajdonáról volna szó, hanem valami közös családi vagyonról. Réka érezte, hogy megfeszül benne minden.

— Margit néni, ez az én lakásom — szólalt meg lassan, nyomatékkal.

— Tudom, tudom, a tiéd. De Tamással egy család vagytok, ami az egyik félé, az a másiké is — felelte az anyós.

— Nem, ez nem így működik. A lakás a szüleimtől maradt rám, még a házasság előtt. Ez kizárólag az én tulajdonom — magyarázta Réka.

— Ugyan, mit számít, mikor kaptad? Együtt éltek, segíteni kell a családtagoknak — legyintett Margit néni.

Réka a férjére pillantott. Tamás hallgatott, a tekintetét a padlóra szegezte. Az arca feszült volt, az ajka összeszorult.

— Tamás, te nem mondasz semmit? — kérdezte Réka.