A férfi felnézett, az anyjára, majd a feleségére nézett.

— Igazából nem is olyan rossz gondolat — szólalt meg halkan.

Réka szíve megállt egy pillanatra; nem hitt a fülének.

— Ezt nem gondolod komolyan? — tört ki belőle a döbbenet.

— De igen, komolyan mondom. Zsófinak tényleg kellene a segítség. A lakást szét lehetne választani, kisebb helyen is megélnénk, és a húgom is megoldódna — mondta Tamás.

— Kisebb lakásban? — Réka hangja remegett. — Te egyáltalán felfogod, mit javasolsz?

— Felfogom. Nem akkora tragédia. Meg lehet oldani — próbálta bagatellizálni a férfi.

— Megoldani? — emelte fel a hangját Réka. — Ez az én lakásom, Tamás! A szüleim hagyták rám! Ebben a lakásban nőttem fel!

— Réka, ne kiabálj. Beszéljük meg nyugodtan — csillapította Tamás.

— Mit beszéljünk? Azt akarod, hogy feláldozzam a lakásomat a húgod kedvéért? — szállt szembe Réka.

— Nem feláldozni, hanem szétosztani. Neked is jutna belőle — erőlködött Tamás.

— De nem EZ jutna nekem! Nem EZ! — fakadt ki Réka.

Margit néni közbeszólt:

— Ne ess kétségbe, Rékácska. Egy ésszerű javaslatot tettünk. Te is kapsz lakást, Zsófi is kap lakást. Mindenki nyer vele.