– És te mit érzel emiatt?

– Nem tudom… Azt reméltem, hazajön.

– Visszajöhet – de nem biztos, hogy ugyanabba a lakásba. Felnőtt férfit akartál nevelni, nem? Most az lett.

Ildikó bólintott. És hosszú idő után először nem kezdte el magyarázni, hogyan kellene rendesen rántott húst sütni.

Eszter eközben belépőkártyát kapott az új munkahelyén, hozzáférést a céges rendszerekhez, és sorra ismerte meg a kollégákat. Ebédszünetben gombás hünkálit rendelt – senki nem tette szóvá, hogy hús nélkül kéri. Az ajtaján az új pozíciója szerepelt. Senki nem úgy mutatta be, mint „valakinek a feleségét”. Nem nyitottak rá kopogás nélkül. Este hétkor nem szólt kötelezően a híradó csak azért, mert „azt nézni kell”.

Egy este egy bár teraszán ült. Vele szemben egy férfi, talán harmincas évei közepén. Hogy lesz-e folytatás, még kérdéses volt, de a beszélgetés könnyedén áramlott. Nem vitatkoztak azon, hogyan kell sajtot szeletelni. Nem bujkált a mondatok mögött sértettség vagy fölény.

Csak két felnőtt ember beszélgetett. Egyenrangúan.