– Férjnél vagy? – kérdezte a férfi.

– Voltam. Elváltam attól, aki inkább az anyjához kötődött, mint hozzám.

A férfi felnevetett.

– Erős nő vagy.

– Inkább csak megtanultam, hol a határ – mosolygott Eszter.

És hosszú idő óta először nem hiányzott neki semmi. Nem eufóriát érzett, csak csendes bizonyosságot. Mintha egy makacs, rossz időjárás egyszerűen továbbvonult volna.

Néhány nappal később Márk kinyitotta a postaládát. A borítékon Eszter kézírása.

Belül a hivatalos papír: a válás kimondva.

És egy rövid üzenet:

„Megbocsátottam. De már nem vagyok az a nő, akihez vissza lehet sétálni, ha elfogy a bátorság. És kérlek, a következő nőt ne azért nevezd tökéletesnek, mert csendben tűri mindazt, amit én nem voltam hajlandó. Sok szerencsét.”

Márk leült egy padra az utcán. A papírt nézte, aztán a távolba.

Most már valóban nem maradt semmi, amit félre lehetne érteni.

Vége.