A férfi hallgatott. Egy pillanatnyi árnyék suhant át az arcán.

— Talán nem kellene ennyire sietni… át kéne gondolni…

Ebben a másodpercben Erika mindent megértett. Zoltán nem fog kiállni mellette. Kényelmesebb rá nehezedni, mint szembeszállni a testvérével.

— Értem — felelte csupán.

Felállt, leszedte az asztalt. Valami belül megrepedt, de a fájdalommal együtt furcsa tisztánlátás érkezett. Ebben a helyzetben egyedül van. És ha így van, akkor a döntést is egyedül kell meghoznia.

— Erika — próbálta megfogni a kezét Zoltán — ne haragudj. Megoldjuk valahogy, jó?

A nő a férfi kezére pillantott: érdes bőr, munkától megkeményedett ujjak, rajta a gyűrű, amit évekkel ezelőtt húzott fel rá, abban a hitben, hogy mostantól társai lesznek egymásnak.

— Attól tartok, nem lesz ilyen egyszerű, Zoltán — mondta halkan.

A küszöbön

Egy hét telt el. Zoltán úgy tett, mintha semmi sem történt volna: hazajárt, vacsorázott, tévét nézett. Erika pedig tette a dolgát, de belül forrt benne minden. Arra várt, hogy a férfi egyszer csak azt mondja: „Átgondoltam, és igazad van.” De a mondat nem hangzott el.