Zoltán sóhajtott, letette az újságot, majd mintha időt akarna nyerni, kanalazni kezdte a levest.

— Túlreagálod — mondta végül, kerülve a felesége tekintetét. — Renáta szerint csak átmeneti lenne. Néha segíteni kell a családon.

Erika úgy nézett rá, mintha most látná először. Nyolc évig hitte, hogy ez az ember minden helyzetben mellette áll. Most viszont úgy beszélt, mintha a nővére szavai szólnának a szájából.

— Elmentem egy ügyvédhez — közölte csendesen. — Tudod, mit mondott? Ha egyszer bejelentem őket, onnantól kezdve csak bírósági úton lehet megszüntetni a lakcímüket.

— Ügyvédhez? — Zoltán homloka ráncba szaladt, a tányért félretolta. — Erika, ne csinálj ebből ügyet! A saját rokonainkról van szó!

— Pontosan. Rokonokról. És te még csak meg sem kérdeztél. Egyszerűen megbeszéltétek Renátával a hátam mögött.

— Nem beszéltem meg semmit! — emelte fel a hangját. — Csak azt mondtam, hogy valószínűleg nem lesz kifogásod. De a döntés a tiéd!

— Akkor ma este elmész, és közlöd vele, hogy nemet mondtam? — kérdezte Erika halkan.