Szombaton kiment a piacra. Napos, enyhe idő volt, ezért gyalog indult el. Bevásárolt a hétre, vett zöldséget, tejfölt, aztán még betért egy háztartási boltba is, függönyöket nézegetett, csak hogy ne kelljen azonnal hazamennie. A lakásban vibráló csendet nehezebben viselte, mint a kinti zajt. Eszébe jutott, hogy elfogyott a mosópor is, így azt is beszerzett.

Majdnem három óra múlva ért haza, telepakolt szatyrokkal. Már a lépcsőházban feltűnt neki, hogy valami nincs rendben. Az első emeletnél dobozok sorakoztak a fal mellett. Feljebb haladva további táskák, csomagok hevertek a lépcsőfordulóban. Amikor a saját szintjére ért, két nagyméretű bőrönd állt az ajtaja előtt.

A szíve a torkában dobogott. Megigazította a nehéz csomagokat a kezében, és ekkor kivágódott a lakás ajtaja. A küszöbön Renáta állt, mögötte egy fiatal nő két gyerekkel – egy hét év körüli kisfiúval és egy nála fiatalabb kislánnyal. Krisztina volt az, akit Erika addig csak futólag ismert.

— Végre! — csapta össze a kezét Renáta túláradó lelkesedéssel. — Már azt hittük, elkerültük egymást. Zoltán mondta, hogy hamarosan jössz.