– Nahát, új függöny? És az asztal is máshol áll! Hol van az a borzalmas váza, amit Renáta adott?

Erika nevetett.

– Talán a szekrény mélyén. Vagy már a kukában. Nem is tudom.

Márk közben figyelmesen nézte.

– És Zoltán? – kérdezte csendesen.

Erika egy pillanatra megállt a tányérok felett.

– Elváltak az útjaink. A testvéréhez költözött.

A gyerekek összenéztek. Erika ebből rögtön tudta, hogy sejtették.

– Miért nem szóltál rögtön? – kérdezte Réka gyengéden.

– Nem akartalak terhelni titeket. Van elég dolgotok.

– Ugyan már – fogta meg a kezét Márk. – A család nem lakcím kérdése. Hanem az, hogy számíthatunk egymásra, akár kilométerek választanak el.

Erika lehajtotta a fejét, hogy elrejtse a szemébe gyűlő könnyeket. Hosszú idő óta először nem a magányt érezte, hanem meleg, biztonságos közelséget.

Ebéd után Márk váratlanul megszólalt:

– A hálóban a függönyök teljesen kifakultak. Hoztam újat.

– Mikor vetted? – csodálkozott Erika.

– Tegnap. Réka mondta, hogy bézs a szoba, ezért kékmintásat választottam. Feldobja majd.