Amíg a fiával a függönyt cserélték, Réka a konyhában sürgött-forgott, halkan dúdolva egy régi dalt, amit még Erikától tanult. Kisvártatva felkiáltott:

– Anya, gyere gyorsan!

Az asztalon egy házi torta állt, kissé egyenetlenül bevonva, de szeretettel készítve. A tetején: „A legjobb anyának”.

– Kislányom… – suttogta Erika, kezét a mellkasára szorítva.

– Egész héten gyakoroltam – mondta büszkén Réka. – A recept alapján, amit régen küldtél.

Erika bólintott. Emlékezett, hogyan állt mellette kislányként, lisztes arccal, és milyen komolyan kavarta a tésztát.

– Ülj le, anya – szólt Márk, amikor visszatért. – Szeretnénk még valamit mondani.

Erika szíve megdobbant.

– Baj van?

– Dehogy – rázta meg a fejét Réka, miközben teát töltött. – Átgondoltuk a dolgokat. Átkérem magam a cég helyi irodájába. Márk pedig évente két hónapot dolgozhat távmunkában. Azt tervezzük, felváltva leszünk nálad. Én tavasszal, ő ősszel.

Erika hitetlenkedve nézett rájuk.

– De miért tennétek ezt?

– Mert nem szeretnénk, hogy egyedül maradj – felelte komolyan Márk. – Mindig te voltál mellettünk. Most mi jövünk.