Az utcára kilépve Erika mély levegőt vett. A mellkasát szorító feszültség nem enyhült, inkább tovább terebélyesedett benne. Most már világosan látta: ez az egész ügy messze nem egyszerű szívesség, hanem komoly következményekkel járó döntés. Szinte csapdának tűnt. És fogalma sem volt, miként hozza ezt szóba Zoltán előtt.

Lassan elindult a buszmegálló irányába, ujjai görcsösen markolták a dossziét. A nap már alacsonyan járt, a házak árnyékai hosszú, sötét csíkokként nyúltak végig az aszfalton, mintha némán figyelmeztetnék valamire.

Amikor repedni kezdenek a falak

Este a konyhában állt, és szinte öntudatlanul kavargatta a levest. Odakint teljesen besötétedett, csak az asztal fölötti kis lámpa égett, meleg, sárgás fénybe vonva a helyiséget. Ez az időszak máskor a nap legnyugodtabb része volt számára – a csend, a várakozás, hogy Zoltán hazaérjen. Most azonban minden idegennek hatott.

Pontban hétkor elfordult a kulcs a zárban. Zoltán mindig pontos volt. Húsz éve dolgozott ugyanazon az üzemben, soha nem késett. A kiszámíthatóság volt a védjegye – a munkában és a házasságukban egyaránt.