— Réka… — kezdte bizonytalanul. — Sajnálom, hogy így történt. Csak…

A konyha felől megjelent Gabriella.

— Játékok? Komolyan? Azt hiszed, háromhavonta egy ajándék megold mindent?

— Beszélhetnénk négyszemközt? — kérdezte Márk ingerülten.

— Nem — felelte az anyja. — Amit mondani akarsz, itt mondod. Hoztad a pénzt?

Márk kelletlenül elővett egy borítékot.

— Több van benne, mint szokott. Egy hónapra elég.

— Egy hónapra? — Gabriella hozzá sem ért. — És utána? A gyerekeid csak harminc napig esznek egy évben?

Márk zavartan Rékára pillantott.

— Miért kellett mindent elmondani? Megoldottuk volna.

— Így, ahogy az elmúlt három hónapban? — vágott közbe Gabriella. — Miközben Réka erején felül küzd?

Ekkor közelebb lépett a fiához, két kezével megfogta a vállát, és a szemébe nézett.

— Nézd, Márk. Nem kötelezlek arra, hogy visszamenj. Ha új életet akarsz, az a te döntésed. De az apaság nem választható opció. A gyerekeid nem hibáztak.

A folyosón megjelent az álmos Lilla. Amint meglátta az apját, felragyogott az arca, és odaszaladt.