— A te gyerekeid — javította ki Gabriella. — Meg tudod mondani, hány éves a lányod?

— Ez most komoly? Persze, hogy tudom. Lilla.

— És hány éves?

— Hat… vagy hét… körülbelül.

Gabriella Rékára nézett. Az ajkai hangtalanul formálták: „Öt és fél.”

— Rendben, fiam — váltott hirtelen jeges hangnemre Gabriella. — Most figyelj rám. Holnap reggel megjelensz itt, a családodnál. Jelentős összeget hozol a gyerekek fenntartására. Réka alig tudja kifizetni a számlákat, miközben te éttermekben költöd a pénzt.

— Nem érted a helyzetet…

— Nagyon is értem — vágott a szavába. — Elhagytad azt a nőt, aki két gyermeket szült neked. Rávetted, hogy fedezzen téged, miközben te új életet kezdtél. Tudod egyáltalán, milyen körülmények között élnek? Láttad mostanában, milyen állapotban van Réka?

— Utalok pénzt — morogta Márk. — Minden hónapban.

— Mennyit? — kérdezte szárazon.

Amikor meghallotta az összeget, Gabriella keserűen felnevetett.

— Ez még a rezsi felére sem elég. És az étel? A ruhák? Benedek iskolai költségei? A különórák?

— Nem tartozom elszámolással — keményedett meg Márk hangja. — Jogom van a saját életemhez. Rékával már rég csak idegenek voltunk.

— Idegenek? — ismételte Gabriella. A hangja remegett, de nem gyengeségtől, hanem a visszafojtott haragtól. — A gyerekeidnek is az akarsz lenni? Azt hiszed, az apaság olyan, mint egy munkahely, ahonnan fel lehet mondani?

A hangja most már felemelkedett.

— Az apád soha nem fordított volna hátat a családjának. Inkább megszakadt volna, de gondoskodott volna rólunk. Te mire költöd a pénzed? Vacsorákra az új nőddel? Az ő ruhatárára? Közben a lányod kinőtt kabátban jár!

— Túlzol — jött a bizonytalan válasz.

— Holnap bemegyek a munkahelyedre — mondta Gabriella tagoltan. — Az unokáimmal együtt. Hadd lássák a kollégáid, milyen gyerekeket hagyott hátra a mintafőnökük.

A vonal túlsó végén súlyos csend telepedett.

— Ezt nem tennéd meg — szólalt meg végül Márk.

— Próbáld ki — felelte az anyja kérlelhetetlenül. — És ne hidd, hogy ennyiben hagyom. Már beszéltem Eszter nénivel is. Holnap itt lesz az egész család, és mindenki megtudja, miféle döntést hoztál.

— …és itt lesz holnap az egész rokonság. Mindenki szembesül majd azzal, milyen embert neveltem.

— Anya, ezt nem teheted…

— Dehogynem — vágott közbe Gabriella kőkemény hangon. — Bármit megteszek. És gondolkodj el valamin, fiam: amikor majd megöregszel, és már segítségre szorulsz, ki fog melletted állni? Az az új nő? Kétlem. A gyerekeid? Ők arra fognak emlékezni, hogy az apjuk cserben hagyta őket, amikor a legnagyobb szükségük lett volna rá.

Azzal bontotta a vonalat. Néhány pillanatig mozdulatlanul ült, tekintete a semmibe révedt. Réka döbbenten figyelte; még soha nem látta az anyósát ilyen elszántnak és kérlelhetetlennek.

— Nem kellene ezt vállalnia — szólalt meg halkan. — Ez Márk és az én ügyem. Nem szeretném, ha miattam összeveszne a fiával.

Gabriella lassan ráemelte a szemét.

— Miattad? Azt hiszed, rólad szól? Nem, kedvesem. Arról, hogy hibáztam. Olyan férfit neveltem, aki most nem áll helyt. Ez az én szégyenem is.