— Ez nem fellángolás — mondta akkor, kerülve Réka tekintetét. — Szerelmes vagyok. Nem tudok ellene tenni semmit.

— Réka — lépett vissza az erkélyről Gabriella, ruháján halvány dohányszag érződött —, maradhatok pár napig? Szeretnék az unokákkal lenni, és… úgy látom, rád is ráférne egy kis segítség.

Réka gyomra összeszorult. Két teljes napig kellene megmagyaráznia Márk távollétét. Mégis képtelen volt nemet mondani; az anyós szemében őszinte aggodalom csillogott.

— Hát persze — bólintott végül erőltetett mosollyal. — Nagyon örülünk, hogy itt lesz velünk.

— Nálunk most… nincs igazán rend — tette hozzá Réka halkan, mintha mentegetőzne.

— Ugyan már, majd együtt helyrepofozzuk — legyintett Gabriella, és biztatóan rákacsintott. — Te pedig, drágám, rettenetesen kimerültnek látszol. Feküdj le egy órára, én addig elleszek Lillával.

Réka nem tiltakozott. Valóban teljesen kiszívta az erejét az elmúlt időszak. Három hónapja próbált egyedül talpon maradni: számlákat rendezni, alkalmi munkákat vállalni, és közben újra meg újra válaszolni a gyerekek kérdésére, miért nincs itthon az apjuk. Benedek kilencévesen már túl éles szemű volt ahhoz, hogy ne rakja össze a mozaikdarabokat. Nem kérdezett sokat, inkább magába fordult, és a mosolya is eltűnt.