Gabriella a menyére pillantott. Réka erőt vett magán.

— Biztosan még nem volt rá ideje. Mostanában rengeteget dolgozik.

— Három hónapja ezt mondja — morogta a fiú. — És a hívásaimra sem reagál.

A levegő megfagyott az asztal körül. Gabriella lassan letette az evőeszközt.

— Nem veszi fel? — kérdezte halkan. — Nekem ma azonnal válaszolt.

Benedek vállat vont.

— Akkor csak neked.

Réka hirtelen felállt, a szék lába csikordult a kövön.

— Aki végzett, vigye a tányérját a mosogatóhoz. Benedek, segíts a húgodnak, aztán tanulás.

Amikor a gyerekek eltűntek a szobában, nyomasztó csend maradt utánuk. Gabriella komótosan kiitta a teáját, majd a menyére emelte a tekintetét.

— Réka, mi zajlik itt?

— Semmi különös — vágta rá túl gyorsan. — Márknak sok a dolga. A gyerekek hiányolják, ennyi az egész.

— Akkor miért kong a hűtő? Miért ilyen a lakás állapota? És te miért nézel ki úgy, mint aki hónapok óta nem aludt? — hangja elmélyült. — És legfőképp: miért nem beszél a fiam a saját gyerekeivel?

Réka az ablakhoz fordult. Az üvegen megjelentek az első esőcseppek. Jó lett volna vele együtt kitörni, de Márk szavai visszhangoztak benne: ne teregesse ki a szennyest.