— Csak átmeneti nehézségek — mondta végül alig hallhatóan.

— Három hónap nem átmenet — felelte Gabriella. — Azt mondta, hamarosan itt lesz. De a gyerekek arcát látva úgy tűnik, rég nem látták az apjukat.

— Későn jár haza, korán megy el. Tárgyalások, projektek…

— Réka — tette rá a kezét Gabriella az övére —, negyven évig tanítottam. Felismerem, ha valaki nem mond igazat. Te most pontosan úgy beszélsz, mint a diákjaim feleléskor.

Réka megpróbálta kihúzni a kezét, de az anyós szorítása határozott maradt.

— Nem erőltetem, ha nem akarsz beszélni. De látom rajtad, hogy a végkimerülés szélén állsz. És a gyerekek? Ők mit vétettek?

A könnyei égetni kezdték a szemét. Hiába harapta be az ajkát, a mellkasában összegyűlt fájdalom már nem fért el.

— Elment — suttogta végül. — Három hónapja. Egy másik nőhöz.

Gabriella arca mozdulatlan maradt, de az ujjai megremegtek Réka kezén.

— Alig ad pénzt — folytatta Réka hadarva. — Azt mondja, én tehetek róla. Hogy nem voltam elég jó feleség. Hogy felszedtem pár kilót a szülések után, és csak a gyerekek körül forgok.