Kibontotta a reszkető kis testet, a hóna alá kapta, a szatyrokat összeszedte, és nagy nehezen bejutott a lépcsőházba. A lift persze nem működött. Nyolc emelet várt rá. A lába sajgott, a csomagok húzták a karját, a kölyök alig mozdult.

A macska előreszaladt, néha megállt, hátrapillantott, mintha ellenőrizné, követi-e a szomszéd. Végül Réka felért, kimerülten az ajtónak támaszkodott, festéke elkenődött az arcán.

Kristóf csak akkor indult tovább a saját lakásához, amikor látta, hogy Réka bejutott.

– Anya!
– Anyu!
– Mi történt?

Réka kitört. Zokogott, mintha minden visszatartott fájdalom egyszerre szakadt volna fel. Amikor a gyerekek megértették, hogy senki nem bántotta, csak egy kiskutyát hozott haza, köré gyűltek. Balázs is odalépett, megcsókolta a homlokát. Réka fáradtan vette észre, hogy most nem érez rajta alkoholszagot.

Óvatosan lefektették a kanapéra, a kutyát pokrócba csavarták, és a család csendben köré gyűlt. A lakásban először hosszú idő után nem a feszültség, hanem valami egészen más, óvatos remény terjengett.