– Akkor üljünk asztalhoz – felelte Réka, és közben azt figyelte, ahogy a kölyök saját farkát próbálja elkapni.

A komoly beszélgetést Balázzsal nap nap után elhalasztotta. Esténként inkább játszott a kutyával, sétálni vitte, figyelte, hogyan nő napról napra. A lakás hangulata is megváltozott: mintha a levegőben több lett volna a nevetés.

Kristóf, aki eddig féltékenyen őrizte a területét, most méltóságteljesen kísérte a kicsit mindenhová. Ha idegent hallott a lépcsőházban, azonnal két lábra ágaskodott, morgott, és védelmezően a kölyök elé állt.

Balázs közben munkát talált, és már három hete nem nyúlt italhoz. A főbérlő is békén hagyta őket a kutya miatt – megbízható bérlők voltak, mindig pontosan fizettek, a lakást is saját kezűleg újították fel.

– Anya, nem furcsa, hogy Mese szeme olyan… emberi? – kérdezte egyszer Dóra.

– Sok kutyának ilyen a tekintete – felelte Réka halkan, de ő maga is elgondolkodott rajta.

A kölyök hamar mindenki szívébe belopta magát. Gyorsan cseperedett, és látszott rajta, hogy nagy testű kutya lesz belőle.