– Téged is viszünk – nevetett Balázs. – Albert viszont marad, ő vigyáz a házra.

A faluban egy apró, de masszív ház fogadta őket. Az ablakokat deszkák fedték, a kert elvadult.

– Csak nem te vagy az, Balázs? – szólt ki valaki a szomszédból.

– Én… Jó napot, Sanyi néni…

– Hát persze, hogy én! Nem halhatok meg addig, míg ezt át nem adom neked!

– Mit kellene átadnia?

– A nagymamád, Hajnalka néni rám bízta, hogy őrizzem meg a jussodat.

Balázs értetlenül nézett.

– Miféle jussot?

– Ezt a házat. A nagynénéd, Beáta, járt ide korábban, kerülgette, mint róka a tyúkólat. Vevőket is hozott. Elzavartam mindet. A ház rád lett íratva, rendesen, papírral. Régen.

– De azt mondta, eltűntem…

– Hazudott. Mutasson papírt, mondtam neki. Nem tudott.

Az idős asszony köpött egyet a földre.

– Gyerekkora óta ilyen volt. Teljesen más, mint az apád, Levente. No, bejöttök megnézni? Ő a feleséged?

– Igen. Réka.

– Szép teremtés. Gyerekeitek is vannak?

– Kettő. Dóra és Levente.

– Hozd el őket is, hadd lássam. Mit mondok majd odaát Hajnalkának, ha kérdezi?