Ezután levelező tagozaton tanulni kezdett, dolgozott, mellékállásokat vállalt. Lassan jobbra fordult a soruk, nagyobb lakást tudtak bérelni. Balázs is igyekezett felzárkózni hozzá.

Réka lelkét azonban rágta valami: a férje időről időre mégis ivott. Nem tudta, hogyan kell családban élni, senki nem tanította meg rá. Úgy építgette az életüket, abból, ami épp a kezébe akadt.

„Minden férfi iszik néha” – nyugtatta magát. „Amíg nem randalírozik és nem bánt, addig nincs nagy baj.”

Csakhogy Balázs egyre mélyebbre csúszott.

Réka hallgatott és tűrt.

Közben Gergő élete rendeződni látszott. Megismerkedett egy rendes lánnyal, Emesével, aki hasonlóan nehéz háttérből jött. Összeházasodtak, hitelre lakást vettek. Gergő továbbra is figyelt a húgára, Emese is igyekezett segíteni, amiben tudott. Jó hangulat uralkodott náluk, összetartó család lettek.

Gergő finoman noszogatta Balázst is:

– Lakáshitelt kellene felvennetek. Ha gond van, segítünk.

– Persze, számíthattok ránk – bólogatott Emese. – Család vagyunk.

Réka ilyenkor csak lesütötte a szemét. Szégyellte bevallani, hogy Balázst kirúgták. A gyerekeket óvodába hordta, ő maga két állásban robotolt. A férfi otthon tett-vett: kifőzött egy adag tésztát, megsütött pár virslit vacsorára. Legalább idegeneket nem vitt a lakásba, és nem hordta el a holmikat.