– Ez nagyszerű – mosolyodott el Réka.

– Most már elég volt neked az éjszakázásból. Keress valamit, amit szeretsz, normális időbeosztással.

– Anya! – rohant be Dóra. – Leventével találtunk munkát!

– Miféle munkát?

– Kutyasétáltatásért pénzt kapnánk! Mindenki csinálja a környéken.

– Erről szó sem lehet – csóválta a fejét Réka. – Tanuljatok inkább.

– De hát úgyis sétálunk! – érvelt Levente. – Mese is velünk jönne. Nem zsákokat cipelünk, mint Ákos meg Benedek, akik elmentek rakodónak.

– Szórólapokat is osztanánk – tette hozzá Dóra lelkesen.

– Miféle szórólapokat?

– Bolti akciókról, ilyesmi.

Réka bizonytalanul nézett Balázsra.

– Hadd próbálják meg – mondta a férfi komolyan. – Ügyesek. És én… már majdnem egy hónapja tiszta vagyok.

Réka szíve megremegett. A gyerekek könyörgő arca, a férje józan tekintete… Mintha lassan olvadni kezdett volna benne a jég.

Vacsora közben Balázs még hozzátette:

– A főnököm azt mondta, segít az önrészben, ha lakást akarunk. Szerinte nem való, hogy albérletben éljünk két gyerekkel.

– Meg egy kutyával – szólt közbe Dóra.

Mese erre felemelte a jobb mancsát, mintha egyetértene.

Réka elmosolyodott. Talán az álom miatt, talán valami másért, de úgy érezte, mintha odafentről valóban figyelnék őket, és lassan, nagyon lassan jó irányba terelnék az életüket.

Nem sokkal később különös értesítés érkezett Rékához. Egy közjegyzői iroda kereste, örökösként hivatkozva rá. Először azt hitte, tévedés. Miféle örökség? Kitől? Mégis elment a megadott címre.

Ami ott kiderült, teljesen felforgatta a múltat.

Az a lakás, ahonnan annak idején őt és Gergőt szinte egyik napról a másikra kitették, valójában az édesanyjuké volt. Az anyai nagymamától örökölte, szabályos ajándékozási szerződéssel. Réka és Gergő édesanyjának és a nagybátyjuknak különböző édesapjuk volt, így a nagybácsinak jogilag semmi köze nem volt az ingatlanhoz. Mégis birtokba vette.

Réka fejében zakatolt a kérdés: hogyan történhetett ez meg? Miért nem állt melléjük senki? Talán nem tudták az igazságot. Talán tudták, csak hallgattak.

A fordulat egy távoli országból érkezett. Az édesanyjuk unokatestvére, akivel évek óta megszakadt a kapcsolat, egyszer csak úgy döntött, felkeresi a régi címet, ahol valaha a nagyszülők éltek. Tudta, hogy a lakást az ő unokatestvérére hagyták, és örömmel indult látogatóba.

Csakhogy idegenek nyitottak ajtót. Azt mondták, a rokon már rég meghalt. A gyerekekről semmit sem tudnak.

A nő nem volt az a fajta, aki ennyiben hagyja. Utánajárt a dolgoknak, iratokat kért ki, embereket fogadott fel. Addig kutatott, amíg rá nem talált Rékára és Gergőre. Kiderült: a nagybácsi törvénytelenül sajátította ki a lakást. Bérbe adták, hamis papírokkal hadonásztak, a háttérből pedig a nagybácsi felesége kavarta a szálakat.

Amikor végül jogerősen vissza kellett adniuk az ingatlant, bosszúból mindent kipakoltak. Még az ajtókat is leszerelték. Csak a csupasz falak maradtak.

Réka mégis mosolygott, amikor először belépett az üres lakásba.

– Sebaj – mondta halkan. – Falak legalább vannak.

A nagybácsi menye nem támasztott igényt semmire.