– Persze! – kacagott Eszter. – Tudni akartam azonnal, mit találtál.

– Azért másztál úgy, hogy biztosra menj! – incselkedett a férfi.

– Ez nem is vicces – biggyesztette le ajkát Eszter, de a szeme mosolygott.

Összenéztek, és egyszerre törtek ki nevetésben.

Este jókedvűen indultak haza. A búcsú most valahogy nehezebben ment, mint korábban.

Másnap is nehezen engedték el egymást, mintha a kapuban mindig maradt volna még egy ki nem mondott mondat.

– Figyelj csak – vetette fel Balázs néhány nappal később –, neked most úgyis szabadságod van, igaz? Nekem pedig összegyűltek a szabadnapjaim. Mi lenne, ha leugranánk a telekre pár napra? Három nap alatt befejezném az előteret a szaunánál, ott áll félkészen már hónapok óta. Az anyag is megvan hozzá, csak rá kellene szánni magunkat.

– Menjünk – bólintott Eszter, és meglepődve érezte, hogy a szíve hevesebben ver a gondolatra.

– Esténként meg süthetnénk valamit a kertben – folytatta Balázs lelkesedve. – Olyan régen ettem rendes, parázson sült húst, hogy már az ízét is elfelejtettem.