Balázs végül beadta a derekát.

Ettől kezdve együtt jártak ki a nyaralóba. Balázs ásott és kialakította az ágyásokat, Eszter vetett, locsolt, palántázott. Elültették a zöldségeket, meszelőt húztak a fák törzsére, megigazították a kerti pavilon tetejét, rendbe tették a virágágyásokat. A telek lassan egészen más arcát mutatta.

Aztán jött a gyomlálás ideje.

Eszter soha nem gondolta volna, hogy Balázs – az ő Balázsa – mellette fog görnyedni a krumplisorok fölött, és szorgalmasan tépi majd a gazt. Korábban egyáltalán nem lelkesedett a kertészkedésért.

A krumpli feltöltése pedig kész versennyé vált köztük. Eszter az egyik oldalról haladt, Balázs a másikról, és tréfálkozva siettették egymást.

Munka közben felidézték azt a régi történetet is, amikor Eszter az eljegyzési gyűrűjét veszítette el Balázs szüleinek kertjében. Évekkel később ugyanott, krumpliásás közben került elő újra.

– Emlékszem az arcodra – nevetett Balázs. – Azt mondtad: „Balázs, nézd, ott valami csillog!” Én odamentem, te meg négykézláb jöttél utánam.