Benedek lassan megrázta a fejét.

– Nem adatott meg. A rokonaink messze élnek, nekik is megvannak a maguk gondjai. Mindig ketten voltunk Hajnalkával, és ez így volt jó. De most… – hangja elhalkult. – Most attól félek, mi lesz vele, ha velem történik valami.

A szoba csendbe burkolózott. Ez már nem pusztán egy szomorú történet volt, hanem egy valóságos élethelyzet, tele kiszolgáltatottsággal.

Végül Gergő megtörte a hallgatást.

– Rendben. Nézzük meg, hogyan tudunk segíteni – mondta határozottan.

Amikor hazaértek, sokáig szó nélkül ültek a konyhában. A tea lassan kihűlt előttük, mindketten a gondolataikba merülve. Végül Eszter letette a csészét.

– Nem hagyhatjuk őket magukra – jelentette ki.

Gergő bólintott, bár a tekintete aggodalmat tükrözött.

– Igazad van. De okosan kell csinálnunk. Mi sem úszunk a pénzben. Olyan megoldás kell, ami nem csak ideig-óráig segít.

Eszter szeme a hűtőre tapadt, ahol egy mágnessel rögzített jegyzetfüzet lógott. Odalépett, fellapozta egy üres oldalnál, és tollat ragadott.