Két nappal később már Benedek udvarán szereltek. Egy kisebb generátort állítottak be, ami elegendő volt ahhoz, hogy világítás legyen, és a hűtő se álljon le. Benedek csak állt, és láthatóan nem találta a szavakat.

– Fiúk… ezt mégis hogy háláljam meg? Nem tartozom nektek semmivel… én már így is… – kezdte volna, de Gergő finoman leintette.

– Benedek bátyám, itt most nem tartozásról van szó. Hanem arról, hogy szükség van rá.

Közben Eszter egész nap úton volt. Megtöltött egy nagy táskát: rizs, liszt, olaj, tészta, konzervek kerültek bele. A gyógyszertárban beszerezte az alapvető készítményeket is. Este Gergővel együtt vitték át mindent.

– Ti… ti maga az áldás vagytok – suttogta Benedek, amikor meglátta az asztalon sorakozó csomagokat.

Ám ők nem elégedtek meg ennyivel. Tudták, hogy az igazi gond nem csupán az üres polc vagy a sötét szoba. Eszter telefonálni kezdett: helyi segélyszervezeteket keresett, alapítványokat, amelyek átvállalhatnák legalább a közüzemi hátralék egy részét. Napokig tartott, mire talált egy önkéntes csoportot, amely hajlandó volt közbenjárni.