Gergő a gyakorlati oldalát fogta meg a dolgoknak. Egy kollégájával megbeszélte, hogy szereznek egy kisebb vaskályhát. Nem sokkal később már azt állították fel Benedek házában.

– Hűvösödik az idő – jegyezte meg Gergő, miközben a csövet igazgatta. – A tél hamar itt lesz. Fűtés nélkül nem maradhattok.

Benedek szinte egész idő alatt némán figyelte őket. Időnként belekezdett volna valamibe, de csak a karját tárta szét tehetetlenül. Az egész helyzet annyira valószerűtlennek tűnt számára, mintha álmodna. Idegenek, akik néhány napja még semmit sem tudtak róla, most úgy gondoskodtak róla és Hajnalka egészségéről, mintha család lennének.

– Nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt – mondta végül rekedten, szemében könny csillant.

– Az a legfontosabb, hogy meggyógyuljanak – felelte Eszter mosolyogva. – Nekünk ez bőven elég.

Hajnalka állapota lassan javulni kezdett. Eszter és Gergő megszervezték, hogy a körzeti orvos rendszeresen kijárjon hozzájuk. A kezelések és az ellenőrzések megtették a hatásukat. Minden alkalommal, amikor a doktor távozott, Hajnalka meghatottan szorította meg Eszter kezét, Benedek pedig csendesen, de látható büszkeséggel nézett rájuk.