„Ugyan, biztos valami ostobaság” – próbálta elhessegetni a gondolatot. „Talán valaki csak hatásvadász üzenetet akart hagyni.” Mégsem vitte rá a lélek, hogy egyszerűen összegyűrje és a szemétbe dobja.

Átsétált a konyhába, ahol Eszter éppen teát töltött.

– Nézd csak, mit találtam a kabát zsebében – nyújtotta felé a papírt.

– Mi az? – kérdezte a nő, és átvette.

Ahogy végigolvasta, az arca megváltozott. A megszokott szelíd kifejezést komolyság váltotta fel, szemöldöke összeszaladt. Még egyszer átolvasta, majd felnézett a férjére.

– Gergő… mi van, ha ez igaz? – kérdezte halkan.

– Ugyan már – vont vállat a férfi. – Lehet, hogy csak valami rossz tréfa. Vagy valaki szórakozott.

– Szerinted ilyesmivel viccelődnek? – Eszter ujjai nem engedték el a cetlit. – Még ha az is, akkor sem hagyhatjuk annyiban. Legalább meg kell bizonyosodnunk róla.

– És mit akarsz csinálni?

– Elmegyünk erre a címre – felelte határozottan. – Ha valóban baj van, nem fordíthatunk hátat.

– És ha már senki sem lakik ott? Vagy régi az egész?