– Óvatosan – súgta a nő félmosollyal. – Még a végén leszakítjuk az egészet.

Az ajtón kopogtak. Először nem érkezett válasz. Eszter már újra emelte a kezét, amikor az ajtó lassan résnyire nyílt, és a küszöbön megjelent egy sovány, megtört férfi.

Benedek arca sápadt volt, ősz haja ziláltan tapadt a homlokára. Szemei vörösek, karikásak. Egy elnyűtt, túl nagy pulóvert viselt, amely lógott rajta.

– Ön Benedek? – kérdezte Eszter óvatosan.

A férfi összehúzta a szemét.

– Igen… Kik maguk?

Gergő elővette a gyűrött papírt.

– Ezt találtuk – mondta, és átnyújtotta.

Benedek tekintete a cetlire esett. Először értetlenség suhant át az arcán, aztán mintha emlékek rohanták volna meg. Lassan átvette a papírt, végigolvasta, és a keze remegni kezdett. Egy pillanatra a semmibe meredt, majd leült a bejárat mellett álló kopott székre.

Tenyerébe temette az arcát, és hosszú másodpercekig nem szólt. Gergő és Eszter tanácstalanul néztek egymásra.

– Tényleg… megtalálták? – kérdezte végül Benedek, amikor levette a kezét az arcáról. Szemében könny csillant, de a hangja meglepően nyugodt maradt.