A terasz ajtaja végre kitárult, és Márk kilépett a lépcsőre. Gyűrött, kinyúlt póló lógott rajta, mezítláb papucsba bújt, haja az alvástól kuszán meredezett.

– Szia, anya. Történt valami? – kérdezte, miközben ujjaival próbálta megfésülni vörös szakállát és lesimítani az égnek álló hajtincset. Legfeljebb huszonöt éves lehetett; arcszőrzete komolyságot kölcsönzött volna neki, ha a piros pozsgás arca nem árulja el fiatalságát.

– Beengedsz végre, vagy az utcán tárgyaljuk meg a dolgainkat?

– Gyere csak. Bár rend nincs, kemény hetem volt. A tehenek kitörtek, és eső után teleették magukat lóherével. Fél állomány felfúvódott. Képzeld, este riasztanak, én meg azt látom, hogy úgy lebegnek be az istállóba, mint valami léghajók. Harmadik napja talpon vagyok. Kettőt majdnem elvesztettem. Átmostam őket, szurkáltam, amit kellett, de semmi javulás. Már búcsút intettem a prémiumomnak. Aztán ma hajnalban végre újra kérődzni kezdtek. Úgyhogy napfelkeltekor ledőltem aludni – mondta, és büszkén elfojtott egy ásítást.