– Kávét kérsz? Csak instant van itthon.

Az asszony döbbenten nézett körbe a kopott falak, a sarokba dobott óriási gumicsizmák és a trágyaszagú esőkabát láttán.

– Teljesen megőrültél? Ezért dobtad sutba a ragyogó jövődet? Nem térek magamhoz. Az akadémia legjobb végzőse most tehenek gyomrát figyeli. Márk, anyaként könyörgöm, gyere vissza. Itt élve temeted el magad. Miféle prémiumokról beszélsz? A fizetésedből egy tisztességes kávézóban sem futná egy csészére. És nézz magadra! Ezekben a rongyokban úgy festesz, mint egy csavargó. Szégyen lenne, ha bárki megtudná, mivé lettél.

Ha valaki ezt megtudja, még a kezünket sem fogják meg többé. Inkább lettél volna egy elkényeztetett, haszontalan aranyifjú… – fakadt ki, és végül saját szavai sodorták könnyekig. A csipkés zsebkendőjével törölgette szétfolyó sminkjét, miközben hangosan zokogott.

– Anya, képzeld, megismerkedtem itt egy elképesztő nővel – kezdte Márk könnyed mosollyal, látva a túlzó jelenetet. – Olyan tejjel főzött borscsot készít, hogy az ember megnyalja utána mind a tíz ujját. A sóskás pitéje pedig… mennyei. Komolyan fontolgatom, hogy elveszem. Ugye nem gond, ha elkérem nagyi régi eljegyzési gyűrűjét? Vagy várjam meg a következő fizetést? Új élethez talán új gyűrű illik, nem?