– Mi-mi-lyen gyűrűt? – hebegte az asszony, akit a hirtelen fordulat teljesen kizökkentett. Döbbenten meredt a fiára. – Márk, miféle eljegyzésről beszélsz? Hiszen te már el vagy jegyezve!

– Az nem számít – legyintett. – Az még egy másik korszak volt, mielőtt kitettetek otthonról. Ez most komoly. Lilla csodálatos ember, együtt dolgozunk.

– Egy istállóban? Gábor, a gyógyszeripar egyik legnagyobb hazai alakjának fia, és egy tehénpásztor lány? Most már értem, bosszút akarsz állni rajtunk. Apád csak hirtelen haragú volt. Mindig is ellenezte az állatorvosi pályát. Olyan nagy kérés lett volna egyszer az életben engedni neki? Mi értelme volt ennek az ostoba makacskodásnak?

Márk felemelte a kezét, jelezve, hogy elég. De az anyját most semmi sem állíthatta meg.

– Rendben, én is hibáztam. Azt hittem, majd kinövöd ezt a dacos korszakot és hazajössz. Honnan ez a csökönyösség benned? Ismerd be, hogy ez csak gyerekes dac! Hadd nyerjen az apád, megnyugszik, és minden visszatér a régi kerékvágásba. Szörnyű így látnom téged!