– Tegyük fel, hogy a vita egyáltalán nem volt értelmetlen – válaszolta higgadtan. – Halálosan komolyan gondoltam. Ugyanannyi éven át a saját lábamon állok, amennyit egy számotokra feleslegesnek tartott szakma elsajátításával töltöttem. Nem használom apám nevét, a bankkártyáját, a pénzét, a kapcsolatait. Semmilyen előnyt nem kérek a családtól. Az alku világos: ha öt év alatt önerőből eljutok oda, hogy megbecsült emberré váljak, apám nyilvánosan bocsánatot kér, és nem kényszerít semmiféle házasságra.

– Már eltelt egy év. Állom a sarat. Hároméves szerződésem van. A környéken elfogadnak, tisztelnek, ha kell, hozok ajánlást is. A gazdaság biztosít lakhatást; egyelőre bérlem, de egy év múlva már a saját otthonom megvásárlásáról tárgyalok.

…megvásárlásáról tárgyalok. A saját keresetemből élek, ahogy látod. Kizárólag készpénzzel dolgozom, bankkártyát nem használok. És képzeld, találtam magamnak társat is. Már csak hivatalossá kell tennünk a kapcsolatunkat.

Az pedig, hogy apa Szegeden minden ajtót bezárt előttem, egyáltalán nem rémiszt meg. A nehézségek edzik az embert – ezt mindig a nagyapám mondogatta. Amíg állásinterjúkra jártam a klinikákon, és egyik kilincset a másik után nyomtam le, rengeteget tanultam. Főleg magamról. Szóval, anya, tényleg rendben vagyok. Add át neki is. Az esküvőre nem küldök meghívót – egyszerű falusi ceremónia lesz, sallangok nélkül –, de egy fényképet majd kapsz.