Gergő azonban önként nem teljesített. A pénzt végül végrehajtói úton kellett behajtani rajta.

Ironikus módon az a férfi, aki korábban azt állította, Eszter nélkül képtelen lesz fenntartani a lakást, valahogy mégis előteremtette a havi törlesztőrészleteket. Igaz, a hitel és a letiltások után alig maradt többje a létminimum összegénél.

E miatti keserűségét időről időre Eszterre zúdította: telefonon hívogatta, szemrehányásokkal és sértésekkel árasztotta el.

Eszter azonban megtanulta rövidre zárni ezeket a beszélgetéseket. Nem vitatkozott, nem magyarázkodott. Lassan, szinte észrevétlenül kihunyt benne minden érzelem Gergő iránt.

A helyét közöny vette át.

❦

— Kelj már fel, te semmirekellő, és teríts meg nekem meg anyámnak! — rivallt rá Márk olyan hangerővel, hogy Nóra ijedtében majdnem kiugrott az ágyból.

Lassan nyitotta ki a szemét. Az októberi napfény aranyló derengéssel töltötte meg a szobát, az ablakon túl sárga levelek forogtak a levegőben, és az a különös, korai órákra jellemző csend lengte körül a lakást. Az első reggelük volt házasként. Nóra ezt a napot meghitten képzelte el: azt tervezte, hogy összebújnak, beszélgetnek a közös jövőről, és meglepi Márkot az előző este beszerzett kávéval és croissant-nal.