– Semmi rendkívüli. Egyszerűen szeretném tisztázni, hogy milyen szerepem van ebben a lakásban. De tényleg vita nélkül – hangsúlyozta a nő.

– Ha nincs vita, akkor egyszerű a helyzet: az ingatlan az enyém. Erről nincs mit tovább ragozni – zárta rövidre Gergő.

Eszter mély levegőt vett. – Ez így nem korrekt. A legutóbbi összetűzésünk után annyira megijedtem, hogy jogi tanácsot kértem. Muszáj volt tudnom, mire számíthatok.

A férfi arca azonnal megfeszült.

– Ha bíróságra kerülne a sor, vagy vissza kellene fizetned mindazt, amit eddig beleadtam, vagy a hitel lezárása után arányos tulajdonrészt állapítanának meg nekem – folytatta Eszter egyenletes hangon.

– Ezt nem hiszem el! Már ügyvédhez is rohantál? Már azon jár az eszed, hogyan szerezz részt a lakásomból? – csattant fel újra Gergő.

– Nem akarok balhét – felelte fáradtan Eszter. – Ha nem tudunk normálisan beszélni, inkább hagyjuk most abba.

– Hát hagyjuk is! – morogta a férfi, és ezzel lezártnak tekintette a témát.

Eszter napokig őrlődött magában, végül nem bírta tovább, és mindent elmondott az édesanyjának, Renátának. Az asszony együtt érzett vele, de nem állta meg, hogy ne tegyen egy csípős megjegyzést.

– Mondd csak, kislányom, miért vonzódsz mindig ilyen könnyelmű férfiakhoz? Lilla apja sem volt különb, és most itt van ez a Gergő…

– Anya, most nem szemrehányásra van szükségem, hanem támogatásra – kérte halkan Eszter.

Renáta azonnal magához ölelte. Szíve majd megszakadt a lánya és az unokája miatt érzett aggodalomtól.

Néhány nappal később újra telefonált.

– Beszéltünk apáddal, és lenne egy javaslatunk – mondta sejtelmesen. – Amíg mindketten dolgozunk, jó eséllyel kapnánk hitelt.

Eszter figyelmesen hallgatta.

– Arra gondoltunk, vennénk egy kisebb lakást. Egy garzont vagy egy egyszobásat. A törlesztést te fizetnéd. Legalább nem Gergő hitelébe öntenéd a pénzed hónapról hónapra.

– És a lakás a ti neveteken lenne – tette hozzá az apja határozottan. – Így senki nem férhetne hozzá.

– Ez komoly? – döbbent meg Eszter. – Erre tényleg nem számítottam.

– Teljesen komoly – folytatta az édesapja. – Stabil a munkahelyem, a kezdőrészletre félretettünk. Kiadhatnád a lakást, bevételt hozna, és később Lillának is biztonságot jelentene.

– És talán Gergőt is kijózanítaná – jegyezte meg Renáta nem kevés indulattal.

– Hadd gondoljam át – kérte Eszter. – Nagyon nagy döntés ez.

Aznap este, amikor hazaért, sokáig ült csendben a nappaliban. A fejében zakatoltak a számok, a lehetőségek, a következmények. Végül elhatározta, hogy elmondja Gergőnek a szülei tervét – de úgy, mintha az egész már egy átgondolt, kész elképzelés lenne.

Másnap este, amikor alkalmas pillanatot talált, Eszter határozott hangon állt Gergő elé.

– Kérlek, ne sértődj meg, de a jövőben nem tudom tovább fizetni a jelzálogod felét – kezdte, igyekezve tárgyilagos maradni. – Úgy döntöttem, veszek egy kisebb lakást, amit kiadok. Ha Lilla felnő, az az övé lehet.

Rövid szünetet tartott, majd hozzátette:

– A hitel a nevemen lesz, de a törlesztést én vállalom. Emiatt nem marad keretem a te lakásod részleteire.