Az első esztendőben még harmonikusnak tűnt az életük. Szinte példás egyetértésben éltek, Lilla pedig – bár sosem szólította apának Gergőt – bízott benne, és elfogadta a jelenlétét. Két és fél év elteltével azonban már egyetlen hét sem múlt el veszekedés nélkül.

Egy különösen heves vita során Gergő odáig ment, hogy szinte az ajtóra mutatott.

– Ne felejtsd el, hogy a lányoddal az én lakásomban éltek! Ha nem tetszik valami, tudod, merre van a kijárat!

Eszterben ekkor elszakadt a cérna.

– Komolyan mondod? Emlékeztesselek rá, hogy a hitel felét én fizetem? Vagy arra, hogy a bevásárlás költségeinek nagy része régóta az én számlámról megy? Az az ötezer forint, amit havonta átküldesz, szerinted elég mindenre?

Keserűen felnevetett.

– Elárulom, ennek többszöröse megy el csak élelmiszerre. A háztartás többi kiadása is jórészt rajtam van. Igen, a közös költséget fizeted – de annak is csupán a felét, a másik felét én teszem hozzá. És még van bátorságod számon kérni engem?

Gergő gúnyos mosollyal vágott vissza.