— Tegye csak — érkezett a higgadt válasz. — Mit fog beleírni? Hogy nem adtam át a megvásárolt ülésemet? Rajta. Én viszont biztosan panaszt nyújtok be. Már most elküldöm az autóbusz-állomás hivatalos oldalára a felvételt, csatolom a jegyeim fotóját is. Azt sem felejtem el megemlíteni, hogy a sofőr fenyegetőzött, és hogy ön majdnem fellökött egy mózeskosarat benne egy csecsemővel. Mire beérünk, remélhetőleg az illetékesek már olvassák is. A férjemnek is írtam, ő pedig értesítette a rendőrséget. A végállomáson várni fogják magukat, és ott majd elmondhatják, ki hogyan viselkedett szégyenteljesen.

Valóban üzent a férjének, kérve, hogy tegyen bejelentést a pályaudvar vezetőségénél a sofőr magatartása miatt.

— Intézzék egymás között! — morogta a vezető, és a továbbiakban egy szót sem szólt az út végéig.

A megsértődött asszony néhány megállóval később leszállt. A buszon maradók azonban egészen a célállomásig sustorogva tárgyalták a történteket. Többen általánosságban a mai fiatalokat ostorozták tiszteletlenséggel és arcátlansággal vádolva őket, míg Nórát külön is elmarasztalták, amiért szerintük nem mutatott kellő tiszteletet az idősebbek iránt.

Este, amikor otthon elmesélte az egészet a férjének, Nóra egy pillanatig sem érzett bűntudatot. Úgy vélte, csupán megvédte a saját határait. A férje egyetértett vele: különös, hogy az önérvényesítést sokan pimaszságnak bélyegzik, miközben azok, akik ezt számon kérik, gyakran észre sem veszik a saját udvariatlanságukat.