A lakás otthonosnak hatott, és Nóra büszke volt minden apró részletére. A nappali tapétáját ő választotta ki, a bútorokat akciósan szerezte be, de minőségit vett. A konyhában világos függönyök lógtak, amelyeket Nóra saját kezűleg varrt meg.

A hálóban egy nagy tolóajtós gardrób állt, amelynek polcai félig üresek maradtak, mert Nóra nem szerette túlzsúfolni a tereket. Gábor néha tréfálkozott, hogy itt még mindig vendégnek érzi magát, de Nóra mindig azt mondta:

— Ugyan, Gáborka. Ez a te otthonod is.

A férfi mosolygott és bólintott, ám a mondat valahogy sosem hangzott igazán meggyőzően. Hozzászoktak a nyugodt estékhez, a közös reggelikhez és a csendes napokhoz. Minden kiszámítható mederben folyt. Hétvégente moziba mentek, időnként pizzát rendeltek, esténként sorozatokat néztek.

Nóra kilenctől hatig volt a munkahelyén, Gábor gyakran nyolcig maradt bent; fáradtan érkezett haza, evett és lefeküdt. Semmi rendkívüli — de Nóra számára pont ez volt a tökéletes.

A kapcsolatuk szilárdnak tűnt, még ha nem is tombolt benne a vad szenvedély. Gábor nem hozott virágot csak úgy, nem szervezett meglepetés vacsorákat, de Nóra nem is igényelte ezt. A lényeg az volt, hogy mellette állt egy megbízható férfi, aki nem ivott, nem rendezett jeleneteket és nem keltett botrányt.