— Hát… igazából igen. Anyának tényleg nehéz egyedül.

— Gábor — szólt Nóra halkan —, megbeszélhetnénk ezt később? Kettesben?

— Ó, ugyan, mit kell ezen annyit rágódni — legyintett Erzsébet néni. — A családnak együtt a helye.

Az este feszült csöndben ért véget. Erzsébet néni már arról beszélt, milyen függönyöket venne, hogy segít a háztartásban, főz ebédet, rendet tart — mintha a beköltözés már eldöntött tény lenne. Nóra alig hallotta a szavait, a fejében csak az visszhangzott: „az én lakásomba”. Először érzett jeges haragot az anyósa iránt.

Eddig Erzsébet néni csak egy magányos idős asszonynak tűnt, aki odafigyelésre vágyik. Most viszont Nóra számítást és erőszakos tolakodást látott benne, amit korábban nem vett észre.

Amikor Erzsébet néni elment, Nóra nem bírta tovább. Becsukta az ajtót, hátával nekitámaszkodott, és nyugodtan, de határozottan mondta:

— Gábor, az anyád nem fog ideköltözni.

A férfi értetlenül nézett rá:

— Nóra, mi bajod? Nem akartalak megbántani. Csak hát anya tényleg egyedül van, nehéz neki…