— Hát… dolgozom. Pénzt hozok haza…

— Én is dolgozom — fordult vissza Eszter. — Ráadásul ugyanannyit keresek, mint te.

— De én… én férfi vagyok — akadt el Gergő hangja. — A férfi dolga a kenyérkereset, a nőé az otthon melege.

— Az otthon melege — ismételte keserűen Eszter. — Csakhogy ez az otthon nem az enyém. Ez a te világod. A te anyád szabályai szerint működik. Én csak fenntartom.

Közelebb lépett hozzá.

— Mondd meg őszintén, szeretsz engem?

— Hogyne szeretnélek! A feleségem vagy!

— Nem ezt kérdeztem — rázta meg a fejét Eszter. — Engem szeretsz? A nőt, aki álmodik, tervez, vágyik valamire? Vagy csak egy feleséget akarsz, aki főz, mos, és majd gyereket szül?

Gergő zavarba jött. Látszott rajta, hogy ilyen kérdésekre nincs felkészülve.

— Miről beszélsz? Álmok? Ugyan már… Felnőtt emberek vagyunk. Családosok. Az ilyesmi gyerekes dolog.

És ekkor Eszterben valami végleg a helyére kattant. Megértette, hogy Gergő szemében ő nem önálló ember, hanem szerep. Funkció. Feleség, házvezetőnő, leendő anya — ennyi.