Az elmúlt fél év alatt többet tanult önmagáról, mint az azt megelőző tíz évben összesen. Rájött, hogy egyáltalán nem az a bezárkózó típus, akinek hitte magát. Csupán sosem maradt ideje felfedezni, mire lenne még képes. Beiratkozott angolra, rendszeresen járt edzőterembe, sőt, egy európai körutazásra is befizetett a nyárra. Olyasmiket tett, amelyeket régen mindig halogatott.

Megszólalt a telefonja. A kijelzőn egy név villant fel: „Gergő”.

Az első hetekben naponta kereste. Könyörgött, hogy gondolja meg magát, ígérte, hogy változtat, belátta a hibáit. Eszter hallotta a hangján, hogy nem üres szavakat mond. Valóban megértett valamit abból, ami köztük történt.

Csakhogy közben ő is ráébredt valamire: még ha Gergő tényleg más emberré válik is, ő már nem akar visszalépni oda, ahonnan elindult. Nem azért, mert megszűnt volna szeretni. Hanem mert megtapasztalta, milyen érzés teljes emberként élni. Nem szerepként, nem kiegészítőként – hanem önálló személyként.

– Szia, Gergő – szólt bele nyugodtan.

– Eszter… hogy vagy? – kérdezte a férfi tétován. – Arra gondoltam, találkozhatnánk. Csak beszélgetni. Nyugodtan.