— Szerinted kinek kellett volna megrendelnie?

— Hát… — vakarta meg a tarkóját. — Azt hittem, ha már úgyis a piacon jársz, elintézed azt is.

— És te miért nem telefonáltál? Nem működött a készüléked?

Gergő arca megfeszült; érezte, hogy valami nincs rendben.

— Eszter, miért kötsz bele minden szavamba? Fogalmam sincs, anyám milyen tortát szeret. Te tudod.

— Nem tudom — felelte nyugodtan. — Négy éve vagyok a feleséged, de ezt például nem tudom.

— Hogyhogy nem? Hiszen mindig te intézted!

— Pontosan. Mindig én rendeltem meg. Én vettem meg az alapanyagokat, én főztem, én takarítottam, én fogadtam a vendégeket. És te? Te mivel járultál hozzá, Gergő? Emlékeztess.

A férfi felállt, zavartan igazgatta a pólóját.

— Mi ütött beléd? Olyan furcsán viselkedsz ma.

Eszter felnevetett, de a hangja keserűen csengett.

— Furcsa? Az a furcsa, hogy ugyanannyit dolgozom, mint te, mégis itthon minden az én vállamon van? Hogy az édesanyád természetesnek veszi, hogy ingyen cseléd vagyok, te pedig ezt szó nélkül elfogadod?

Gergő összevonta a szemöldökét.