— Láttak a virágbolt előtt! Mit mondasz erre? Véletlenül a kezedbe akadt egy idegen csokor? Vagy akciós volt? Akkor miért nem hoztad haza? Legalább megnéztem volna… Évek óta nem kaptam tőled virágot!

— Ki látott? Hol? — kérdezte döbbenten.

— Mindenütt! És ne próbálj etetni! Fogd a cuccod, és menj! Vissza se gyere! — dühében belerúgott a bőröndbe, majd a fájdalomtól összegörnyedve a kanapéra rogyott.

Gábor ekkor már nem vitatkozott tovább. Összeszedte a holmiját, és az ajtót bevágva távozott. Nóra egyedül maradt a feldúlt lakásban, és a bizonytalanság mardosta a szívét.

Eltelt egy hónap.

A magány nehezebben viselte, mint gondolta. Lilla rendszeresen felhívta, és olajat öntött a tűzre.

— Jól tetted, hogy nem hagytad magad! Nehogy már rajtad tapossanak! Majd másnak hazudik! — ismételgette. — Mikor adod be végre a válópert? Eszedbe se jusson visszafogadni!

— Lilla, beszélhetnénk inkább valami másról? — kérte fáradtan Nóra.

— Miről? Ezt minél előbb le kell zárnod! Akár most is bemehetünk beadni a papírokat. Ne engedd, hogy egy férfi irányítsa az életed!