A nő végül visszafeküdt, de hajnalig csak forgolódott. A gondolatai egyre sötétebb irányba sodródtak.

Reggel Gábor korán elment otthonról, láthatóan kerülve az újabb számonkérést. Este azonban egy kézzel írt cetlivel tért haza, amelyen a patikus aláírása szerepelt.

„A férje valóban másik vásárló csomagját vitte el tévedésből.”

— Könnyű ilyet írni — jegyezte meg Nóra bizalmatlanul. Mégis, végül elfogadta a magyarázatot. Gábor az elkövetkező napokban mintaférjként viselkedett: figyelmes volt, segítőkész, szinte túlzottan is alkalmazkodó.

A történtek azonban nem múltak el nyomtalanul. A gyanú ott motoszkált benne, és ki kellett beszélnie magából. Lillát hívta fel.

— Mondom neked, biztos megcsal — jelentette ki a barátnő minden kertelés nélkül. — Talált valakit, és te csak hiszel neki. A túl hiszékeny feleségeknek aztán szépen nő a „koronájuk”.

— De hogyan bizonyítsam be? Mindig van valami kifogása.

— Hát igen… amíg nem kapod rajta, addig tagadhat bármit — morogta Lilla.

És még két hét sem telt el, amikor újabb esemény kavarta fel Nóra addig sem nyugodt életét.

Alig telt el két hét, amikor Nóra ismét zaklatott hangon kapott hívást Lillától.

— Nórikám, csak nyugodtan hallgass végig, jó? Ne ájulj el! — hadarta a vonal túlsó végén.

— Mi történt? Csak nem megkérték a kezed? — próbált tréfálkozni Nóra.

— Nem… inkább te készülj fel valamire. Lehet, hogy válás lesz a vége — vágta rá Lilla komoran.

Nóra szíve kihagyott egy ütemet.

— Láttam a te Gáborodat kijönni egy virágboltból. „101 Rózsa” a neve. Egy hatalmas csokor krizantém volt nála. Mivel nem említetted, hogy ilyen gyönyörű virágot kaptál volna, kénytelen vagyok arra gondolni, hogy nem neked szánta.

— Akkor mégis kinek? — suttogta Nóra.

— Annak, akinek fogkefét meg mindenféle női holmit vesz. Akinek üzenget, miközben te azt hiszed, az edzőteremben izzad. Annak, akivel az estéit tölti, amíg te otthon várod!

— Biztos, hogy ő volt? Nem tévedsz?

— Teljesen biztos. Fotót sajnos nem tudtam csinálni, de észrevett, köszönt is. Sőt… — Lilla hangja suttogásba váltott — külön megkért, hogy ne szóljak neked. Azt mondta, meglepetés.

— Akkor ezek szerint még vár rám a meglepetés — próbált kapaszkodni Nóra.

— Három napja láttam. Az a csokor már rég elhervadt volna, ha neked szánta volna.

Nóra nem felelt. Aznap este sem, másnap sem érkezett virág. Minden erejével próbált hinni a legjobbakban, de belül egyre nőtt benne a feszültség, mígnem végül elszakadt a cérna.

— Nóra, el kell utaznom pár napra munkaügyben. Összekészítenéd a cuccomat? Három nap az egész, hétvégén sem leszek — mondta Gábor egy este.

— Persze, drágám. Már intézem is — felelte élesen, és előrántotta a legnagyobb bőröndöt. Úgy dobálta bele a ruhákat, mintha attól tartana, a férfi nem üzleti útra, hanem a szeretőjéhez készül.

— Minek öt pár zokni? Csak három nap! És az a nadrág sem kell… Nóra, lehetnél egy kicsit kíméletesebb. Mi ez a düh a ruháim ellen?

— A ruháid ellen? Szívesebben téged gyömöszölnélek bele ebbe a bőröndbe! Hazug vagy! Megcsalsz! — csattant fel, és a kezében lévő inggel hadonászott.