– Miért hurcolod magaddal azt a gyereket? Hagyd itt nálam – javasolta egyszer Ildikó.

– Igen, anya, hadd maradjak a nagyinál! – csillant fel Nóra szeme.

Eszter torka elszorult. A kislánynak egyik nagymamáját sem adatott meg igazán megismernie: az egyik még a születése előtt meghalt, a másik csak a legidősebb unokát ringathatta. Ildikó szemében könny csillant, amikor meghallotta a „nagyi” szót.

Eszter mégis aggódott. Nóra alig volt ötéves, Ildikó pedig ágyhoz kötötten élt. Mi van, ha valamire szükség lesz? Mi van, ha a kislány megijed? Ezek a gondolatok kavarogtak benne, miközben aznap is sietve indult vissza hozzájuk, hogy megnézze, minden rendben van-e.

Amikor azonban lihegve benyitott a lakásba, megkönnyebbülten látta, hogy minden a legnagyobb rendben van. Nóra egy kis széken kuporgott Ildikó ágya mellett, és tágra nyílt szemmel hallgatta, ahogy az idős asszony éppen a „Hét föld alatti király” egyik fejezetét olvassa fel neki. A szobát békés, meghitt hangulat lengte be.

– Jaj, de köszönöm, hogy vigyázott rá! Ugye nem fárasztotta ki túlságosan? – kérdezte Eszter kissé aggódva.