Eszter arca lángba borult. A szomszéd azonban tapintatosan, túlzó jókedvvel reagált:

– Akkor legalább időben kitanulod az injekciózást! De a karmolást azért ne felejtsétek el lekezelni! Tudják mit? A macskamentő akcióért cserébe meghívom magukat egy teára. Vettem ma friss süteményeket is. Szereted a krémest?

– Nagyon! – kiáltotta Nóra.

– És te, Eszter? – kérdezte a férfi kissé bátortalanul.

– Hát… igen, szeretem – mosolyodott el.

– Akkor nincs mese, jöjjenek! Bár előre szólok, legénylakás… nem makulátlan.

A tea végül nevetéssel és morzsákkal tarkított, meglepően kellemes délutánná kerekedett. Hazafelé Nóra már azt fejtegette, hogy nekik is sürgősen szükségük van egy macskára. Feketére, pontosan olyanra, mint „Balázs bácsié”.

– És mikor megyünk Ildikó nénihez? – tette fel hirtelen a kérdést.

Eszter tudta, hogy az idős asszonyhoz jár ugyan gondozó, ő pedig kétnaponta látogatja, mert többre már nem futja Ildikó pénzéből.

– Holnap – felelte. – Előbb végigjárjuk a betegeimet, és utána beugrunk hozzá. Rendben?